A 2006-os év a technikai munkák éve
2006. 09. 06 10:30:00
7,7 millió
Pontosan ennyi az a pénz, amit a Magyar Természetbarát Szövetség kapott az Országos Kékkör jelzéseinek felújítására. A legelszántabb, mára már korosabb természetbarátok sem emlékeznek arra, hogy mikor volt olyan, hogy a Szövetség az év legelején, ilyen összegben, meghatározott feladatra szerződhetett a forrást biztosítóval, ezúttal az NSH-val. Olyan sem volt még soha, hogy ennyire az összefogáson, a közös cselekvésen múljon szavahihetőségünk, szakmai elkötelezettségünk, mint ebben a megbízásban. A megyei természetbarát szervezetek, sok helyen az önálló egyesületbe tömörült tenni akarók végzik majd el a munkát. Rövidesen itt van az alkalmas időszak, hogy megkezdődjön a „bizonyítási eljárás”. Sok évtizeden át, alig adódott lehetőség arra, hogy évszázados hagyományoknak megfelelve, elkötelezetten tehessük azt, amiért elsősorban szövetség ez a Szövetség. Nem felejthető el az érdekképviseletei feladatunk sem, de mit ér a sok szájtépés, ha konkrétumokkal nem tudjuk körbe bástyázni. Tehát nincs más hátra, mint országnak világnak bizonyítni, hogy mi vagyunk azok, akikben bízni lehet, sőt kell, s szakértően teljesítjük vállalásunkat.
A közös siker reményében, jó munkát, sikeres túrákat, szép időt kívánok.
Budapest, 2006. március 10.
Nagy Gábor főtitkár
|